Szétszóródtak az előválasztási szavazólapok egy súlyos balesetben az M3-ason
Az ózdi választókerület egyik ellenzéki koordinátora karambolozott.
Az ózdi választókerület egyik ellenzéki koordinátora karambolozott.
Szerinte azonban nemcsak az offshore-ozás, hanem a náci karlendítés is elfogadhatatlan.
Egy nappal az előválasztás első fordulójának vége előtt a szocialisták mindent bevetnek a Momentum szerint, Király József tagadja, hogy szavazatokat próbált volna vásárolni.
Az elemzés szerint Kínából és Brazíliából érkezett a legtöbb támadás.
Az offline szavazók száma kissé csökkent.
"Amikor rendőrkapitány lettem, tudtam, mivel állok szemben. Amikor politikus, nem is sejtettem, milyen aljas világ vár” – mondta a HVG-nek Lengyel Róbert siófoki polgármester, aki az első ciklusában a fideszes testületi többséggel is hadakozott. Márki-Zay Péter kérte, induljon az előválasztáson, ám ő nemet mondott. HVG-portré.
„Nagyon gyorsan fogja be a száját, megértette?!”
“Házmestertempót” emleget a DK alelnöke, amiért Karácsony Gergely kikelt a DK jelöltje ellen, akinél offshore-gyanú merült fel. A párt szerint a vádak hamisak, és a Párbeszéd jelöltjei sem makulátlanok.
Budapest 9. választókerületében, vagyis a hagyományosan baloldali Kőbányán és Kispesten most dől el, hogy a választók az elmúlt harminc év jól ismert arcaiban bíznak-e, vagy új embert juttatnának a Parlamentbe.
Tapasztalataink és a felmérések szerint alaposan megváltozott az erősorrend az ellenzéki oldalon, Dobrev Klára akár meg is nyerheti az első fordulót, Karácsony másodiknak fordulhat, és lehet, hogy meglepetésre nem Jakab Péter jut tovább harmadikként. Az RTL péntek esti vitáján - ami pezsgőbb és csipkelődőbb volt, mint az első - pontosan látszott, hogy a jelöltek tisztában vannak azzal, hogyan állnak a versenyben.
Míg az első miniszterelnök-jelölti vitán, amelyet az előválasztás indulását megelőzően rendeztek, szinte nyoma sem volt érdemi összecsapásnak, most már erősen kóstolgatták egymást a jelöltek.
A főpolgármester ezt az RTL Klub miniszterelnökjelölti vitájában jelentette be.
Péntek este az RTL Klubon rendezik a második vitát az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjei között: Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd-LMP), Dobrev Klára (DK), Jakab Péter (Jobbik), Fekete-Győr András (Momentum) és Márki-Zay Péter utoljára csapnak össze a második választási forduló előtt. A vitát percről percre közvetítettük.
A botrányokból igyekeztek kimaradni, de az országjárást csúcsra járatták a péntek este vitára készülő miniszterelnök-jelöltek az előválasztás első hetében: a döcögős rajt után több százezer ember ment el választani, az öt jelölt pedig országszerte jelen volt a helyszíneken. Karácsony lekörözött mindenkit a kampányköltésekkel, Fekete-Győr mindenbe beleállt, Jakab viszont az antihős szerepét töltötte be az első forduló első felében.
A DK szerint minden egyes párt él a szavazók szállításának lehetőségével.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnökjelölt-aspiránsa keményen ekézte az ellenzéki pártokat.
A szervezők azt kérik, inkább személyesen szavazzanak az emberek, úgy kevesebbet kell várni.
Győr-Moson-Sopron megye 3. számú választókerületében a fideszes Gyopáros Alpár 2014 óta az ország legnagyobb egyéni sikereit aratja, településfejlesztésért felelős kormánybiztosként pedig a körzet 73 faluját busásan támogatja. A kérdés: mit segít az ellenzéki előválasztás egy olyan választókerületben, ahol az embereket elkápráztatják a látványberuházások, csak a kormányközeli médiát fogyasztják, a politikában pedig aligha vesznek részt?
A kezdeti nehézségek után az ellenzéki előválasztás félidejére sokat javult az online voksolási rendszer: már néhány perc várakozás után sorra lehet kerülni.
Az előválasztás első hétvégi napján minden eddiginél többen szavaztak, összesen pedig már több mint 440 ezren voksoltak.